Magunkról
Önkormányzati Klub
Naprakész információk, szakmai programok, információközvetítés. Nyitott az egész önkormányzati szektor felé. Szakmai aktualitások felvetésével, és közvetített szolgáltatások bemutatásával könnyíti meg az önkormányzati szakemberek hatékony feladatellátását.
Elektronikus oktatás
Az elektronikus oktatási forma költséghatékony eszköze lehet szakemberek képzésének. Folyamatosan bővítjük kész kurzusaink számát, testreszabott képzési programok megtervezését és lebonyolítását is kínáljuk.
Cégünkről |
|
|
|
Az ETK Szolgáltató zRt. 1998. óta működik, mint információs központ. Kezdetben Első Tőzsdeklub néven kisbefektetők oktatására koncentrált, az évek során számos más területre is kiterjesztette tevékenységét. Kiemelt ágazatai az oktatás/rendezvényszervezés, a tanácsadás és a könyvkiadás. Társaságunk az információk átadására különleges és egyedi stratégiát dolgozott ki: az ismeretek átadását komplex módon, partnerei igényeit, a tárgyalt témák sajátosságait figyelembe véve valósítja meg. Társaságunk tevékenységében egyaránt megtalálhatók a
Az ETK zRt. egyik kiemelt tevékenysége az Önkormányzati Klub működtetése. A már 12 éve működő Klub magában foglalja rendezvények szervezését, a hatékony munkavégzéshez szükséges információk átadását, megvitatását kormányzati szereplőkkel. Fontos feladatunknak tartjuk a legjobb vállalati gyakorlatok bemutatását is. A mindennapi kapcsolattartást az Önkormányzati Portálunkon (www.onkormanyzatiklub.hu) keresztül biztosítjuk, ahol - közösségi oldalként - a látogatók egymással is megoszthatják tapasztalataikat, bejegyezhetik észrevételeiket. A portál elektronikus piactérként is üzemel, a vállalkozók bemutathatják az önkormányzatoknak szóló megoldásaikat, szolgáltatásaikat is. Az önkormányzati szakemberekkel együtt töltött 12 év az alapja az ETK zRt. tanácsadási tevékenységének is. Kiemelt területek a sikeres pályázatok megírása, a nyertes pályázatok megvalósításában való közreműködés, stratégiák készítése, rendszerellenőrzési, belső ellenőrzési, szervezetfejlesztési, pénzügyi, szervezési feladatok megoldása. Pénzügyi, ellenőrzési tanácsadási tevékenységünket a vállalkozói, pénzintézeti szektorra is kiterjesztettük. A kisvállalkozókat hitelkérelmeik, pályázataik elkészítésével támogatjuk. Az ETK zRt. akkreditált felnőttképzési intézmény. A Belső Ellenőrök Magyarországi Közhasznú Szervezetével közösen szervezett többszintű belső ellenőrzési képzési rendszerünk kiemelkedő a szakma fejlődésének szempontjából. Pénzintézeti, vállalkozási és a közigazgatási szektor számára is szervezünk képzéseket. Önállóan és az ÁROP pályázatokhoz kötődően országosan szervezünk tanfolyamokat, tájékoztatókat, workshopokat polgármesteri hivatalok hatékony működéséhez szükséges ismeretek elsajátítására. Társaságunk folyamatosan fejleszti tananyagait. Célunk, hogy hallgatóink a legmagasabb szinten sajátíthassák el a munkavégzésükhöz szükséges tudásanyagot. Igaz ez a kötelező képzésekre, az ország valamennyi régiójában megszervezett tanfolyamainkra, a kihelyezett képzésekre és az egyedi vagy speciális tréningjeinkre egyaránt. Tananyagainkat partnereink igényei alapján szükség szerint átdolgozzuk, testre szabjuk. Oktatóink kiemelt szaktudással, előadói képességekkel rendelkeznek, teljesítményüket folyamatosan ellenőrizzük, mérjük. Tanfolyamaink vevői értékelések során rendre kiváló minősítést kapnak. Az ETK zRt. eredményes tevékenységet folytat a pénzintézetek, ezen belül kiemelkedően a takarékszövetkezetek piacán is. Erősíti az együttműködést a 2010-ben indult Pénzintézeti Vezetők Klubja, ahol oldott légkörű találkozókon kiváló előadókkal vitatunk meg szakmai kérdéseket. A szektor mind a kötelező, mind a ráépüléses pénzintézeti mérlegképes könyvelői OKJ-s képzéseit közel 100%-ban társaságunk bonyolítja, de egyedi képzéseket is bonyolítunk. Keresettek tréningjeink, többek között középvezetői ismeretek, a biztonság, a kockázatkezelés, az értékesítés és a kommunikációs területen. Új fejlesztésünk eredményeképpen az ETK zRt. megkezdte e-learning oktatásainak bonyolítását is. Egy-egy fontos terület tömeges megismertetését szolgáló kurzusaink fogadtatása sikeres, partnereink felismerték az eljárásban rejlő jelentős költségmegtakarítás lehetőségét. A tananyagokat folyamatosan bővítjük, de igény szerint egyedi tananyagokat is készítünk. Az ETK zRt. oktatási tevékenységét nemzetközi szintű szereplése is minősíti. Kilenc alkalommal nyertünk pályázatot az USAID program keretein belül, ahol egyhetes tréningeket bonyolítottunk Kelet- és Dél-Európából érkező csoportoknak a pénzügyek, befektetések, az ellenőrzés és önkormányzati témakörökben. Nemzetközi kurzusokat szerveztünk, szervezünk a minőségellenőrzés, a belső ellenőrzés területén is. Rendezvényszervező tevékenységünk is 12 évre nyúlik vissza, nagy létszámú konferenciákat - közöttük több száz fős nemzetközi rendezvényeket -, tematikus workshopokat, klubnapokat szervezünk, szinte valamennyi szegmens részére. Társaságunk eredményeit számos tanfolyami hallgató és több tízezer rendezvény-látogató jellemzi. Az ETK zRt. már 1998-ban megkezdte ismeretterjesztő kiadványainak terjesztését. Elsősorban a pénzügyek területén mutatjuk be a lakosság számára egy-egy pénzügyi, tőzsdei, biztosítási termék sajátosságait közérthető módon, mára 150 ezer feletti eladott példányszámmal. A kiadványokban vállalkozások is bemutatkozhatnak: szolgáltatásaik bemutatására adunk lehetőséget igen sikeres marketing eszközt létrehozva. Partnereink az ország vezető pénzintézetei, vállalkozásai voltak. A mára 32 tagból álló sorozatot további területekkel bővítjük. Az ismeretterjesztés mellett szakkönyveket készítünk, elsősorban a belső ellenőrzés, a kockázatkezelés területén. |
Aktuális képzések
- Újra Audit Workshop Dr. Dan Kneer vezetésével!
- Oktatási terv 2012
- Gyakorlati Szeminárium programsorozat vállalatok belső ellenőrei számára
- Gyakorlati Szeminárium programsorozat pénzintézetek belső ellenőrei számára
- Ellenőrzéstechnika: ipari, kereskedelmi, szolgáltató vállalatok belső ellenőrzésének gyakorlata és módszertana
- Ellenőrzéstechnika: pénzügyi intézmények, hitelintézetek belső ellenőrzésének gyakorlata és módszertana
- Okleveles belső ellenőr (CIA) képesítésre felkészítő képzés
- E-learning tananyag: A belső ellenőrzés alapjai az IIA normák szerint
- E-learning tananyag: A pénzügyi intézmények, hitelintézetek belső ellenőrzésének alapismeretei
- Ellenőrzési feladatok a közszférában
Elérhetőségeink
1149 Budapest, Angol u. 34.
Telefon: (+36 1) 222-4043,
(+36 1) 222-3954
Fax: (+36 1) 222-3866
E-mail: etk@etk-rt.hu
Intézményi akkreditációs lajstromszám: AL 1572
Munkaügyi központ nyilvántartásba vételi száma:
01-0925-04







Cégünkről
